• Lovarda kronológia
... ha kíváncsi vagy arra az útra, ahogyan eljutottam idáig, olvasd el ezt a rövid kis összefoglalót!

" There's no limit what you can do, when your horse become a part of you. "

Wiliről
született: 2008.04.18., herélt, Dacos (hann.) x Pasas (lip.)

 Wilivel először 2008-ban, nem sokkal a születése után találkoztam. Talán egy-két hetes lehetett, a karámban napozott Dacival.
 Növekedését az évek során figyelemmel kísérhettem, míg nem mikor 2011. márciusában Pokoltanyán kötöttem ki, úgy alakult, hogy kedvemre futószárazgathatom. Hát őszintén szólva ehhez egy csepp kedvem sem volt, tartottam is tőle kicsit, mert hát csikó, és nincs emberhez szokva, stb ... Aztán néha mégis úgy adódott, hogy kihoztam lemozgatni: nagy nehézségek árán ráimádkoztam a kantárat, kibalettoztunk a pályára, ügetgetett amíg kedve volt, majd ha megunta ráhagytam, és visszaraktam szépen a helyére.
 Nyár elején betettem a többiek közé a legelőre, majd június végén úgy döntöttem, hogy kezdek vele valamit. Elkezdtem elég következetesen foglalkozni vele, a tavaszihoz képest már én is jóval többet tudtam a lovakról, lovaglásról, képzésről, tehát úgy gondoltam megpróbálkozom egy belovaglással, lesz, ami lesz. Az első óránk borzasztó fárasztóra sikerült (nekem), mert egyáltalán nem figyelt rám, nem tudta, hogy velem, mint emberrel mit tehet meg, így fél órán át csak körbe körbe sétálgattam vele, hogy ne tiporjon el. Ez egyáltalán nem volt könnyű feladat, folyamatosan el kellett tartani magamtól, figyelmeztetni, hogy "hahó, agyon nyomsz", meg hasonlók.
 Az idő haladtával ügyesedni kezdett, bár a fejlődés iszonyú lassú volt, koncentrálni 10-15 percet, ha bírt, így érdemleges munka ritkán történt, július végére mégis elértük, hogy a nulláról indulás ellenére hellyel, közzel vágtázott futószáron, sőt már fel is ültem a hátára, persze csak álldogálás, és vezetgetés szinten.
 Augusztusban szintet léptünk, már tovább tudott rám figyelni, és elkezdett megszeretni. Többször is ültem rá, elkezdtünk futószáron dolgozni, eleinte kicsit döcögősen, mert másra nem is nagyon hallgatott. Két, három alkalom után alább hagyott a lendület, elkezdődött az iskola, és mellékvágányra kerül a belovaglás is. Wilike két hónapnyi pihenőt kapott, míg nem november első hétvégéjén ismét kihoztam, lefutószáraztam, felültem, és azzal a lendülettel megtettük életünk első köreit futószár nélkül. Másnap már ügettünk is szabadon, rákövetkező hétvégén pedig vágtáztunk ... Hétről hétre fejlődik, rengeteget!, én pedig nem győzöm csodálni, hogy az a kis zsiráfra emlékeztető, idegölő, lusta pupák, aki volt, hogyan lett egy ilyen hihetetlen értelmes, tanulékony, figyelmes ló pár hónap leforgása alatt.
 Ez a változás volt az, ami engem elképesztő mértékben elkezdett hozzákötni, és mostmár soha, de soha nem tudnám elhagyni. Talán úgy tudnám kifejezni, hogy egymás részévé váltunk, hisz nekem ő az első csikóm, akit belovagolhattam egyedül, neki pedig én vagyok az első komolyabb emberi kapcsolata.
 A kitűzött cél egyelőre, hogy rendesen megtanuljon menni. Ehhez vár ránk még jó pár tereplovaglás, és egyéb (számára) újítás. Ha ilyen tempóban haladunk nyár elején szeretném kipróbálni vele az ugrást, szabadon elég nagyokat tud, egyelőre elég esetlenül. Aztán remélhetőleg egyszer, a távoli jövőben, ez a csekély 180 centis lóállat jó társ lesz majd versenyezni, és jó hírét keltjük Pokoltanyának.

Bettiről
született: 2000.03.12., kanca, Csini (kisb.) x Széplak Szansza (kisb.)

Szintén 2008-ban ismertem meg ezt a kis csodát, aki egyből rabul ejtett. Sokáig viselte a "kedvenc pokoltanyai paci" címet, majd 2010. decemberében Majával kitaláltuk, mi lenne, ha versenyeznék vele. Végülis így történt az, hogy a Zabhegyezőtől Pokoltanyához pártoltam át.
Márciustól kezdve edzeni kezdtünk, csak hamar mindenki a "Betti"-hez, a "Szandi"-t kapcsolta, és fordítva. Rettentő gyorsan fejlődtünk, kölcsönösen sokat tanultunk egymástól. Március végén már gyönyörűen tudtunk oldallépni, nyár elején pedig megcsináltuk minden erőfeszítés nélkül az ugrásváltást átmenet nélkül. Július 8-án sikeres díjugrató rajtengedély vizsgát tettünk Pesten, a Tattersallban. Nagyon izgalmas volt, főleg, hogy én még soha nem lovagoltam azelőtt pályát, ahogy Betti sem volt még egyáltalán a lovardán kívül, így számunkra minden nehézség volt: a környezet, a lovak, az emberek, az akadályok, a szituáció ... minden. Ám mégis lekűzdöttük ezt az akadályt is.
A kora nyári terepeken éreztem először, hogy elnyertem kis kancám bizalmát, olyan büszkén vezeti el azóta is a terepeket, hogy csak na ... régebben ő volt az, aki a legjobban szeretett volna hazaérni, és ezért jópárszor tett is, fiatalabb korában sokszor gyalogolhatott haza lovasa.
Hogyan is tudnám jellemezni? Számomra Ő a LÓ, csupa nagybetűvel. Mindamellett, hogy igazi primadonna, a legintelligensebb patás, akivel valaha is találkoztam, túlzások nélkül. Ő tényleg szeret jól teljesíteni, imád ugrani, és a legjobban új feladatokkal lehet lekötni.
 Ő az, akiben vakon megbízom, tudom, hogy vigyáz rám, akár mi is van. Vele tényleg bármit szívesen csinálok, ha kell ugrunk, ha kell egy szál kötőfékkel lovagolunk, vagy szőrén 4-5 órás terepekre megyünk ...
 Céljaink is vannak, 2011-ben nem sikerül eljutnunk versenyre, ezt idén mindenképp pótolni szeretnénk, és jó lenne megmutatni, hogy egy 150 centis, ismeretlenségből jövő kiskanca is tud ám újat mutatni a nagy lovaknak.